Házirend

Általános szabályok a Hidegvölgyi-tavon elvárt viselkedéshez

1. Belépés kizárólag érvényes horgászjeggyel lehetséges.
2. A tóhoz érkező gépjárművek a kijelölt helyen őrzés nélkül, térítésmentesen parkolhatnak. A tó területére szigorúan tilos gépjárművel behajtani, egyedi esetekre csak a tógazda vagy a halőr adhat engedélyt. Mozgásukban korlátozott horgászoknak a személyzet saját gépjárművel segít a horgász állást elfoglalni, felszerelésükkel együtt.
3. Mások nyugalmának zavarása tilos. pl.: mulatozás, kiabálás, veszekedés
4. A horgászat befejeztével a horgász minden esetben köteles a kijáratnál ellenőrzés céljából megállni.
5. A kifogott – szabályoknak megfelelő elvitelre szánt - halat köteles a halőrnek bemutatni, leméretni és árfolyam alapján kifizetni.
6. A tó területén sátrat verni, kempingezni – a halőrrel való előzetes egyeztetés alapján – térítésmentesen van lehetőség. Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyeken szabad.
7. A horgászhelyen semmilyen építmény nem létesíthető, és a horgászhely elhagyása után semmilyen eszköz ott nem hagyható / tárolható.
8. A növényzet irtása bármilyen formában TILOS.
9. A tó körüli létesítmények rendeltetésszerű használata, állaguk megóvása, tisztántartása ajánlott.
10. A tóban fürdeni, csónakot használni TILOS! (kivéve etető hajó)
11. A tó területén található állatokat kérjük barátsággal kezelni, környezetükben az állatokat zavaró
viselkedést mellőzni.
12. Éves vagy napijegyes horgász két főt meghaladó kísérőt csak telefonos egyeztetést után hozhat magával.

Hidegvölgyi-tó horgászrendje

1. Minden horgász, beleértve a bojlis horgászokat is fejenként 2 bottal és botonként egy darab egyágú horoggal horgászhat. A 3 botos horgászatra elsődleges egyeztetés alapján van lehetőség.
2. Éves területi jeggyel rendelkezők időszakosan külön térítés nélkül, napijegyesek pedig éjszakai jegy megváltásával horgászhatnak éjszaka.
3. A ragadozó halakra csak műlegyező vagy pergető horgászat engedélyezett a műcsalikon használható a hármas horog. Élő vagy elpusztult csalihal, illetve halszelet, haldarab csaliként való alkalmazása TILOS! Kivétel a téli lékhorgászat, melyre biztonsági okokból kizárólag a tógazda adhat engedélyt.
4. A tóba halat telepíteni tilos, erre csak a tulajdonos jogosult.
5. A békéshalas horgászoknak halbölcső a pergető horgászoknak a pontymatrac használata KÖTELEZŐ, melyet igény esetén biztosítunk (1000 HUF/alkalom).
6. Teríték készítése tilos, a megtartani nem kívánt vagy nem megtartható halat haladéktalanul vissza kell helyezni a vízbe. Ez alól csak a hatósági felmentés birtokában lebonyolított horgászversenyek jelentenek kivételt.
7. A tó területén a halőr jogosult az érkező, horgászó, vagy távozni kívánó horgászok és járműveik ellenőrzésére. A halőr továbbá jogosult a horgászt, horgászat közben a tekintetben ellenőrizni vagy esetlegesen utasítani, hogy a horgász az általa választott horgászmódszerhez, a megfelelő felszerelést szakszerűen használja. Utasításait minden horgász és kísérője köteles betartani.
8. Szennyezett, szemetes horgászhelyen horgászatot kezdeni vagy folytatni tilos. A horgászat során keletkező hulladékot a hulladékgyűjtőkben kell elhelyezni. A horgászat befejezése után a horgászhelyeket tisztán kell elhagyni! Minden horgász köteles a víz és környéke környezetvédelmére vonatkozó rendelkezéseket betartani és másokkal betartatni!
9. A horgász bármilyen szabályszegés, szemetelés, rongálás, elpusztul vagy beteg hal észlelése esetén haladéktalanul kötelets a halőrt értesíteni.
10. A horgász a kifogott megtartható halat a horgászat befejezéséig köteles magánál tartani és az ellenőrzéskor bemutatni. Szákba rakott, elvitelre szánt halakat cserélgetni tilos!
11. Kötelező érkezéskor és távozáskor a halőrnél ki-, illetve bejelentkezni. Ennek elmulasztása esetén a horgász területi jegye bevonható.
12. A horgászathoz az alábbi kellékek megléte kötelező: golyóstoll, személyazonosság igazolására szolgáló arcképes igazolvány, horgászatra jogosító – a halgazdálkodásra kiállított napi vagy területi jegy, halmérleg, horogszabadító, nagyméretű szák, haltartó háló, mérőszalag, PONTYMATRAC vagy HALBÖLCSŐ!
13. A horgászatra jogosító jeggyel rendelkezők csak a részükre kijelölt – halőrrel egyeztetett - partszakaszokon és az ahhoz tartozó vízterületen / szektorban / horgászhatnak, kivétel ez alól a pergető horgászat.
14. Lehetőség szerint mindent el kell követni a szektoron kívüli horgászat elkerüléséért. Pl: középvonalat meghaladó dobás
15. Pontyból, amurból a maximálisan elvihető méret 5 kg, naponta maximum fajtánként 2 db. Az e feletti példányokat kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe.
16. Kárászból naponta 5 kg vihető el.
17. Állománymegóvás céljából a compót, csukát, süllőt, fekete sügeret, csapó sügeret, "spanyol mintás" pontyot – mérettől függetlenül – vissza kell engedni a vízbe.
18. Harcsa fogás esetén a harcsát visszaengedni tilos, viszont haladéktalanul értesíteni kell a halőrt és egyeztetni vele a hal további sorsáról.
19. Minden horgásznak kiemelt figyelmet kell fordítania, a kifogott halak épségének megőrzésére, a halőrök egyékbént a halak kíméletes kezelését folyamatosan ellenőrzik. Ha a halőr a halak szakszerűtlen kezelését észleli, a horgászt akár távozásra is felszólíthatja! A kifogott halakat függetlenül, hogy békés vagy ragadozó hal, állva fényképezni, a halat szeménél vagy kopoltyú alá nyúlva fogni szigorúan TILOS! Fényképezéskor kötelező a halbölcső vagy a halmatrac használata
20. A békéshalak közül minden 10 kg-ot meghaladó és a ragadozó halak közül minden 80 cm-t meghaladó kifogott halat, a horgász azonnal köteles jelenteni, a szolgálatban lévő halőrnek. A halőr érkezéséig kérjük már a fotózás előtt a kifogott békés halat bölcsőben vagy merítőben tárolni, ragadozó halat pedig merítőben tárolni. Minden 10 kg-nál nagyobb békéshalat vagy 80 cm-t meghaladó ragadozóhalat fényképezni, csak a halőr vagy a tógazda jelenlétében lehet!
21. A 3 botos horgászat csak előre egyeztett telefonos megbeszélés alapján lehetséges, függetlenül, hogy éves vagy napi jeggyel rendelkezel.
22. Kötelező a békés halas horgászoknak a horgászat előtt a kívánt helyet telefonon lefoglalni, a pergető horgászoknak pedig telefonon bejelentkezni.
23. TILOS a békéshalas horgásznak etetőbóját, főzsinorként fonott zsinort használni (dobóelőke engedélyezett), a pergető horgászoknak TILOS a szájfogó (gripper), szájbilincs és pányva használata!
24. 14 év alatti gyermek vagy 18 év alatti kezdő horgász csak horgászni tudó felnőtt kíséretében horgászhat.
25. Az etető hajó használata engedélyezett. A behúzó kocsik térítésmentesen használhatók.
26. Kérjük a halbölcsőt vagy matracot bérlő horgászt, hogy az átvett eszközt vizsgálja meg az éppség tekintetében, mert leadáskor a megrongálódott eszköz árát a halőr a horgászra terhelheti. A bérelt halkímélő eszközöket kérjük tisztán visszadani. 

Hidegvölgyi-tó Árlista

1. Nappali jegy: 4.000,- Ft (békéshalasoknak 06:00 - 18:00 - Igény és lehetőség esetén néhány órás hosszabbítás kérhető)
2. Éjszakai jegy: 3.000,- Ft 18.00 - 06:00-ig (12 óra) - november 1.-től március 15.-ig szünetel, kivétel 24 órás horgászat
3. Pergető jegy: 4.000,- Ft (06:00 - napnyugtáig)
4. 24 órás jegy: 6.000,- Ft érkezéstől (06:00 vagy 18:00) számítva
5. Heti bojlis jegy: 35.000,- Ft / 2 bot (3 bot esetén 40.000 Ft)
6. Éves jegy / egyesületi tagság szükséges: 50.000,- Ft
7. Halbölcső, pontymatrac alkalmankénti bérleti díja: 1.000 Ft
8. 5 kg alatti ponty, amur 700,- Ft/kg
9. Kárász: 550,- Ft/kg